Végleg elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó foglalkozni a legnagyobb közösségi oldallal. A Profilom megmarad, meg minden eddigi tartalom is (szöveg, képek, stb.), viszont új dologgal egyáltalán nem fog bővülni. Az egyik oka az, hogy ott nincs célközönség, az ismerőseim nem feltétlenül engem fognak olvasni. Ide és a tumblr-ös profilomra (https://www.tumblr.com/blog/husigombooc) fognak megjelenni írások, képek videók. A blog.hu-s felületre a hosszabb, átgondoltabb írásoknak lesz hely, a tumblr fogja tartalmazni a rövidebb írásokat, képeket, videókat. A két felület tartalma nem lesz ugyan az. Maximum csak hasonló, ha megfogalmazok egy kisebb gondolatot azt itt ki is fejtem. Továbbiakban kifejtem részletesen, hogy miért is szakítok a kék "f" betűvel.

Kezdem unni, hogy haszontalan dolgok végzésében annyira kifáradok, hogy nem jut időm a lelkemet ápolni. Egy normális verset sem bírok kipréselni magamból. Muszáj volt viszont pár rímelő sort összehoznom a régi idők emlékére. Nem hagyhatom veszni saját hagyományaimat.

Régen jártam már erre. Mentális és fizikai erőnlétem akadályozott benne, hogy írjak. Lehet, hogy jobb is így, megkíméltem mindenkit a füstszagú, húgyízű köpettől. Egész eddig hánytam a konformista, pénzvérű kapitalista, megfelelési kényszerekkel küzdő, döglődő világtól. Rosszul hangzik, igaz? És milyen álszent...

Lépkedek lassan felfelé. Ha felnézek, felettem a végtelen magasság, körbe lépcsők. Ezen haladok. Az emeleten egy bezárt láda, kulcsának darabjai a lépcsőfokokon van elrejtve. Minden lépés egy talány, egy hatalmas rejtély, s a megoldásért járó jutalom nyitja majd az örök élet titkának börtönét. Így legyen. Ettől nem félek, viszont jobban aggaszt most az, amit jelenleg megélek.

Ásót adnak a kezedbe, majd utasítanak, hogy áss sírgödröt. Nem mondják meg, hogy kinek lesz és, hogy miért neked kell csinálni. Nekiállsz, elvégzed a munkát. Meg nem dicsérnek érte, még az ásót is szitkozódva veszik ki a kezedből. Állsz a gödör szélénél és nem érted a dolgot. Elhallgat körülötted minden, nem kelt zajt még a szél sem, csak a hajadat emeli meg, megsimogatja a fejed. Édes cirógatás ez. Dörgés hallatszik, majd éles fájdalom hasít a mellkasodba. Ez után már minden sötét. A gödör mélyén tested tompa puffanása rajzol pontot életed történetének végére. Körbeállnak jó barátok, s földdel szórnak, temetik a gödröt. Még forró a puska a csöve, még füstölög, mint a téli égboltot befestő boldog kis házikók kéményei. A szíved sem tudott megszakadni, olyan gyorsan történt minden. Némán és vakon tűrted a megpróbáltatásokat, de nem lett jutalma, csak egy jelöletlen sír a kert végében a disznóól mellett. Ennyi hát. 

Sikerült szombat este hisztiznem egy kiadósat. Férfi létemre kislányos dacolásba kezdtem, mert megint nem úgy történtek a dolgok, ahogy én szerettem volna. Ismét megpróbálkoztam tánc próbán az "álljunk körbe és mondjuk egymásnak, hogy szeretlek" formációval. Az első alkalommal pozitív hatást értem el, jó volt a többiek hozzáállása, viszont most zárt ajtókat kopogtattam. Röhögés, kuncogás, tiltakozás. Ezekkel mind nem is lett volna baj, senki nem volt hozzászokva ahhoz, hogy "idegenek" megölelik és pozitív szavakat mondanak neki. A baj akkor kezdődött, amikor az egyik lány megkérdezte:

Szerencsére elmúlott a múltkori vihar. Kisebb nagyobb cseppek elvétve még hullanak, de már egészen száraznak mondható a helyzet. A lelkem is jól van. Most éppen szárnyal és örömet okoz nekem. Ez mind egy ismerősömnek köszönhető, akit úgy érzem hamarosan barátomnak is tekinthetek. Idő kell, nem megy az olyan könnyen nekem. A túl sok a múltbéli seb, ami óvatosságra int..., de erről majd később, most nem ez a fő témája ennek a bejegyzésnek. Szóval ezzel az ismerősömmel a mai estén jót beszélgettem. Előkerült a lélek és spiritualitás témája, amikről nem gondoltam, hogy abban a társaságban lehet beszélni - ugyanis többen voltunk, de nem mindenki vett részt a beszélgetésben. Pozitív csalódás! 

Üdvözletem mindenkinek!

Ennek amolyan bevezető, bemutatkozó írásnak kellene lennie, de sajnos nem lesz az. Nagy izgalommal készültem, hogy mit is fogok közzétenni, keringtek a gondolatok a fejemben. Valamikor a nap folyamán meg is volt a teljes logikai struktúrája ennek a beszámolónak..., aztán elveszett. Túl sok a negatív energia jelenleg. Most is csak a mínusz jelek böködik a nyakamat, a nyaki ütőeret keresik. Vastag még ott a bőr, és egyenlőre tompák még a kis "kések". Nem szerettem volna ennyire negatívan kezdeni. Ez nem egy temetői blog, de most nem megy a gondolkodás. Nem hagynak. Holnapra talán elmúlik a vihar, és kisüt a nap. Jó is lenne újra sütkérezni, érezni a tiszta, meleg sugarakat. Addig viszont marad a felhőszakadás, a mérgező eső. A túlzott vihar meg zavarja a tisztánlátást. Meg kell oldanom ezt a dolgot. Holnap talán kapok segítséget, végre kiderül, hogy mit mutat az írásom. Kíváncsi vagyok, hogy mit kezd velem a grafológia tudománya. Szerencsés vagyok, mert egy lelkes kutató fog kielemezni.