Kezdem unni, hogy haszontalan dolgok végzésében annyira kifáradok, hogy nem jut időm a lelkemet ápolni. Egy normális verset sem bírok kipréselni magamból. Muszáj volt viszont pár rímelő sort összehoznom a régi idők emlékére. Nem hagyhatom veszni saját hagyományaimat.

Régen jártam már erre. Mentális és fizikai erőnlétem akadályozott benne, hogy írjak. Lehet, hogy jobb is így, megkíméltem mindenkit a füstszagú, húgyízű köpettől. Egész eddig hánytam a konformista, pénzvérű kapitalista, megfelelési kényszerekkel küzdő, döglődő világtól. Rosszul hangzik, igaz? És…