Ásót adnak a kezedbe, majd utasítanak, hogy áss sírgödröt. Nem mondják meg, hogy kinek lesz és, hogy miért neked kell csinálni. Nekiállsz, elvégzed a munkát. Meg nem dicsérnek érte, még az ásót is szitkozódva veszik ki a kezedből. Állsz a gödör szélénél és nem érted a dolgot. Elhallgat körülötted minden, nem kelt zajt még a szél sem, csak a hajadat emeli meg, megsimogatja a fejed. Édes cirógatás ez. Dörgés hallatszik, majd éles fájdalom hasít a mellkasodba. Ez után már minden sötét. A gödör mélyén tested tompa puffanása rajzol pontot életed történetének végére. Körbeállnak jó barátok, s földdel szórnak, temetik a gödröt. Még forró a puska a csöve, még füstölög, mint a téli égboltot befestő boldog kis házikók kéményei. A szíved sem tudott megszakadni, olyan gyorsan történt minden. Némán és vakon tűrted a megpróbáltatásokat, de nem lett jutalma, csak egy jelöletlen sír a kert végében a disznóól mellett. Ennyi hát. 

Ezek a gondolatok jutnak eszembe, mikor besétálnak a malacok az ólba, hogy a vályúhoz érve visítva követeljék a jussukat. Adsz nekik kenyeret: visszaokádják rád és éhesen továbbüvöltenek. Az a rohadt pénz kell nekik. Azt nyelik csak töménytelen mennyiségben. A dolgozó ember meg csontig fogy, hogy valahonnan előszerezze a hájképző anyagot ezeknek. Hasznuk sincs. Levágni nem hagyják magukat, meglépnek előtte. Kibontják az ól falát és futnak. Mennek más gazdához. 
Vannak visszatérő vendégek is, akikben már egyszer csalatkoztál. Csont soványan visszajön még enni. Hát hizlaljuk újra? Bízzunk még benne, hátha most hagyja magát levágni? Nem erről ismerszik meg az ember... akarom írni a disznó, amelyik már egyszer megszökött. Nehogy a gazda tényleg a gödörben végezze, mert akkor én is éhen halok...
Vannak az embernek disznó barátai, az már biztos. Viszik ezek a tápot, zabálnak csak, meg odapiszkítanak, aztán lehet menni ganézni. Persze a disznó jól él... Én nem a gazdaságban dolgozom, de sűrűn látom a disznókat. Elhaladnak előttem, éhes kis szemükkel rám néznek, vicsorognak. A torkukból kijön valami köszönésnek nevezett böfögés, majd elégedetten továbbkullognak. Hiába szólok a gazdának, hogy ezek csak zabálni járnak ide... Azt hiszik ezek rólam, hogy rossz az alaptermészetem, és lenézem embertársaimat. Ha van is benne valami igazság, ez  most valami más akar lenni. Ez nem az a fajta jó szándék, amivel a pokolba vezető út van kikövezve. Ez törődés. Önző, számító, de törődés. Az én sorsom is függ attól, hogy mennyire zabálnak be a disznók. Ha nekem nem marad táp, akkor sovány kis malac maradok... Akkor lehet nem leszek cukorbeteg, vagy nem lesz semmi olyan bajom, ami a túlzásba vitt táplálékbevitellel függ össze. Ez is jó szándék. Segítenek a lélek dolgaira koncentrálni, nem hagyják, hogy a pénz elvegye az eszem vagy elterelje a gondolataimat. Egy nap talán még hálás is leszek nekik!