Tiszta fejjel

Gyomormosás után

Régen jártam már erre. Mentális és fizikai erőnlétem akadályozott benne, hogy írjak. Lehet, hogy jobb is így, megkíméltem mindenkit a füstszagú, húgyízű köpettől. Egész eddig hánytam a konformista, pénzvérű kapitalista, megfelelési kényszerekkel küzdő, döglődő világtól. Rosszul hangzik, igaz? És milyen álszent...

Ahogy formálódik a világnézetem, úgy sajnálom egyre jobban az agymosottak seregét. Bár, még én is sokat szédülök a világ vackaitól, de elkezdtem már tisztulni. Nem mondom (írom), hogy rám már nem jellemző semmilyen kapitalista vagy konformista vonás, de tudatosítottam már: gyökerestül irtani kell a mocskot. Birtoklási vágyam még erős, viszont nem törekszem újabb kincsekre, nem érzem szükségességüket. Kell azért rábeszélés magamnak, hogy "Ne vedd meg, nem kell az neked!". Ha ez tudatosul, akkor megszűnik a nyomás az agyamban, lazul az ökölbe szorított kéz. Mindezek után marad a lebegés, természetesen nem  a negatív értelmében. Akármit is birtokoltam eddig, vagy szereztem meg magamnak, örömet generált az agyamban. Miután elmúlt az euforikus érzés, romok maradtak. Ismét szerezni kellett valamit, mindegy, hogy mit. Észrevétlenül a gerincemet markolta a fogyasztói kéz és táplálta az agyamat a mérgével. Ez volt a drogom, ebben volt sok örömöm, sok hamis, látszat öröm.
Szerencsére sikerült tudatosítanom, hogy ez egy játszma, egy olyan örök körforgás, ami lesoványít és megöl. Sok tárggyal veszem körbe így magam, haszontalanok serege őrzi "édes" álmom. Természetesen nem úgy kell érteni, hogy a világ létező összes pénzét bálványokra költöttem, csak itt-ott beszereztem ezt-azt a maga normális és határokkal teli módján. Eljön az idő, amikor le kell tenni ezeket az isteneket és inkább az emberek felé fordulni. Nem kellenek a hamis próféták, a tárgyak, a márkák, amik csak státuszszimbólumok. Csak megfájdítják a fejemet. Kialakultak hamis igények, amiket ki kell elégíteni és mindenféle kacattal kell az ürességet betömni. Na ennek mától vége! Legalábbis jobban odafigyelek arra, hogy miért adok ki nehéz munkával megkeresett pénzt. Ellentmondásos kijelentés nem? Pénzt is birtokolni és gyűjtögetni lehet... az ördögi kör. Nincs kiút?