Üdvözletem mindenkinek!

Ennek amolyan bevezető, bemutatkozó írásnak kellene lennie, de sajnos nem lesz az. Nagy izgalommal készültem, hogy mit is fogok közzétenni, keringtek a gondolatok a fejemben. Valamikor a nap folyamán meg is volt a teljes logikai struktúrája ennek a beszámolónak..., aztán elveszett. Túl sok a negatív energia jelenleg. Most is csak a mínusz jelek böködik a nyakamat, a nyaki ütőeret keresik. Vastag még ott a bőr, és egyenlőre tompák még a kis "kések". Nem szerettem volna ennyire negatívan kezdeni. Ez nem egy temetői blog, de most nem megy a gondolkodás. Nem hagynak. Holnapra talán elmúlik a vihar, és kisüt a nap. Jó is lenne újra sütkérezni, érezni a tiszta, meleg sugarakat. Addig viszont marad a felhőszakadás, a mérgező eső. A túlzott vihar meg zavarja a tisztánlátást. Meg kell oldanom ezt a dolgot. Holnap talán kapok segítséget, végre kiderül, hogy mit mutat az írásom. Kíváncsi vagyok, hogy mit kezd velem a grafológia tudománya. Szerencsés vagyok, mert egy lelkes kutató fog kielemezni. 

...
Már hosszú percek teltek el, és csak nézem a kurzor villogását. Nem tudok koncentrálni, szétestem fejben. Miközben más gondolatait próbálom helyre segíteni, az enyémek megléptek. Ez a segítés csak egy kis esernyő ebben a viharban. Megint bőrig áztam, mindenhol vizes lettem. Csendesedik az idő is szépen lassan, de attól még vizes maradok. Ez a legrosszabb az egészben. A fenébe... megint esni kezd... Úgy érzem túl ködösen fogalmazok, de a későbbiekben ki fogok térni ezekre. Addig csak legyen ennyi, hogy esik. Addig jó, amíg nem havazik, bár akkor kabátot rántok és tüzet gyújtok. Majd lesz valami... mondanám, ha még ott tartanék, de ez egy baromság. Nem adom ki az irányítást soha, senkinek. Persze ha a saját lelkemről van szó, más dologra nem feltétlenül igaz ez. Meg kell találni az aranyközéputat.  Az írásban is... El-el kalandozgatok az eredeti gondolattól. Tényleg össze kell szednem magam, ha valami kézzel fogható, értelmes dolgot szeretnék írni. Nem feltétlenül lesz egy jó kezdet, de mindennek van eleje, még ha ilyen csorba is. Erről eszembe jut egy nagyon régi versem pár sora:

"Elfáradtam a hosszú út alatt,
Melyen
Kergettem elcsorbult vágyaimat."

Milyen kozmikus sorok születtek fiatal fejjel. Most mit mondjak rá? Azóta kikalapáltam pár dolgot, másokat meg kihajítottam, hogy elrohadjanak a szemétkupacom tetején. Ismét kis logikai bukfenc, hogy a vers nem kapcsolódik az előző gondolatmenethez. Csak a "csorba" szó végett van egy kis egyezés, semmi több. Ha már így szóba került, szoktam verselni. Fiatalabb koromban többet, mostanság inkább elhalófélben vannak ezen irányú ambícióim. Talán megfásultam, de lehet, hogy szimplán csak eltompultak az érzékeim és nem úgy látom már a világot, hogy írni is lehessen róla. Ilyen kijelentéseket teszek, miközben elkezdtem írni egy blogot  a lelkem és a világ kapcsolatáról. Tényleg inkább le kellene feküdnöm aludni, hátha jobb lesz holnap minden. Kimerültem. Jó éjt!